Hihetetlen üresség {Mondd milyen érzés mikor egyedül vagy és legbelül minden hideg?}: augusztus 2011

sziasztok!

Megkésve ugyan. De itt van. Most Én hoztam ( flore) Köszi az előzőhez kapott komikat.

Ehhez is sok-sok komit szeretnénk! Jó olvasást!

Pusz

Flore

Jasper

El sem hiszem. Ez Bella. De mégis hogy kerül ide? Majd később megbeszélem vele, amikor kettesben vagyunk. Amikor talán önmaga. Én, aki 6 éves koromtól ismerem, tudom, hogy ő, akit most mutat, ez a „jégkirálynő vagyok és senkit sem szeretek…” Ez nem az a lány, aki a testvérem volt. Ő egy kedves, ha lehet ilyet mondani, de szeretet éhes, nagyszájú, önmarcangoló, bolond, de leginkább bűntudatos lány. Most akit látok az pont az ellenkezője, és az érzések, amik belőle áradnak szinte megbénítanak. Az a sok fájdalom, szomorúság, csalódás.. minden egyszerre még Edwardnál is rosszabb. Pedig ahhoz már aztán tehetség kell. – Itt az említett felhorkant-, Ja, tényleg a gondolatolvasó. Barom! Üzentem neki.
Mindannyian aggódva, néztük rá mikor egyik percről a másikra még fehérebb lett. Edward felöl jött a legnagyobb aggódás hullám. Furán néztem rá. Ilyen wtf? Fejjel. Bellát a pillanatnyi mély gondolkozását Aro szakította félbe.

- Isabella jól érzed magad? Elég sápadt vagy...

- Jól. Hozzátok a csomagokat. – mondta felénk fordulva. Majd a álarcot magára véve se szó se beszéd elindult –gondolom- ideiglenes szállásunk felé. Magunk mögött hagyva a család többi tagjait.

Egyetlen szerelmem kezét szorongatva haladtunk egyre távolabb a meglepetéseket hozó nagyteremtől. Éreztem Aliceből áradó kíváncsiságot, meg egy kis csalódást is. Biztos voltam benne, mindig is, hogy arra a beszélgetésre, amelyben én és a családom, meg a húgom szerepel, sosem kell megosztanom senkivel. Mélyen magamban ez a téma mindig fájdalmas sebeket tépett fel. De így, hogy Lala, él minden talán egy kicsivel könnyebb lesz. Már csak bíznom kell benne, hogy Alice megértő lesz…

Bella

Hallottam mögülem a halk lépteket. Szívesen lennék önmagam Jasper közelébe, de nem tudok. Azt sem tudom, milyen mélyen van eltemetve bennem, azaz érzés, amit úgy hívják...boldogság… Az évek során meg tanultam érzéketlennek tűnni. De a végén, már nem csak annak tűntem, az is lettem. Lassan haladtam szobám felé, amely szállást ad további 4 vámpírnak. Akik közül egyet ismerek, de olyan távolinak érzem őt is. Az ajtóm előtt megálltam, mélyet sóhajtottam majd szembefordultam követőimmel. Összecsaptam tenyereim. És próbáltam minél nem „legyünk már túl az egészen és hagy menjek a francba el innen egyedül egy kis időre” fejet vágni.

- Na vegák. Álláspont a következő. Két fürdő van. 3 ágy. Igazából magam sem tudom miért. Nem élek nemi életet. De ti, ha igényelni akarjátok,- ugyanis a szőkének a maci, Zizyinek meg a kobold a párja, vöröskének vagy nincs, vagy nem jött el- nem akadályozom meg, csak előtte zárjátok be az ajtót, mert Félix igen kíváncsi, és perverz hajlamú. Tehát saját felelősségre ágy akrobatikázzatok. – mondtam poker arccal.

- Na, asszony akkor majd kipróbáljuk mennyire, tartósak azok az ágyak. – szólalt meg Emmett. Öcsém mekkora egy perverz ez is. Rosalie rögtön fejen is vágta.

- Hülye, vagy Em! – nézett vádlón szerelmére.

- Mondj valami újdonságot cica. – röhögött a nagy melák.

- Na jó! Elég a nyáladzásból, a csomagokat mindjárt felhozza valaki, szolgáljátok ki magatokat, én húztam. – épp indulni készültem mikor Zizzy hangja megállított.

- Nem beszélhetnénk?

- Nem. Sajnálom. – mormogta. Majd a csalódott képükkel a fejemben száguldottam el mellettük.

Mégis mért lenne jó elmondani azt, hogy, ő utána mentem a háborúba? Hogy mennyit szenvedtem? Hogy miket éltem át, csak azért mert lány vagyok? Egész időpocsékolás lenne. Az a múlt. Ha elmondom se nem lesz jobb, se nem leszek boldog, se nem esek szerelembe.
Istenem.. Szerelem.. tudom én egyáltalán mi az? Voltam valaha is szerelmes? A válasz roppant egyszerű, lényegre törő és elkeserítő, mert a válasz nem. Sosem voltam szerelmes, és nem is leszek valószínűleg. Nem engednék senkit olyan közel hozzám. Mert átverne, mint a barátok régebben. Tapasztaltam a csalódást igaznak hitt barátokban. És már igaz barátok sem kellenek, mert számomra nincsenek. Itt a Volterrában is csak olyan amolyan épp, hogy tudják a nevem, és pár lényegtelen dolgot. Mint például a képességem, átváltozásom ideje, meg egyéb értelmetlen apróságok. És szerintem most hogy megtudták a híres neves Jasper Hale az én kiskori fogadott testvérem, biztos ráeszméltek, hogy valójában nem is ismernek. De nem izgat különösebben. Megvagyok én egyedül.. magamban…magamnak..

Úgy tervezem, hogy most eltűnök és majd valami spéci kém cuccal figyelem mikor húzzák el a csíkot a langyi szeműek. Nincs kedvem találkozni senkivel. Nincs kedvem magyarázkodni, elmesélni a történetem. Vagy a legrosszabb beszélni Jasperrel. Mert ha ez megtörténne, talán éreznék is valamit. És amikor elmegy, hiányozna. Meg az a kis aranyos manószerű szerelme. Meg akkor a többiek is, talán ha megismerik valódi énemet, amit még maga a ’nagy’ Aro mester sem ismer. Esetleg kedvelnének, kivéve azt a vöröskét. Hú de morci volt. Azannyát. Őt hergelni mennyei élmény lehet. Emmett jó helyre ’született’ . Folyosókon rohanva nem figyeltem, mert gondolataim ellepték agyam és nem láttam minek, vagy inkább kinek megyek neki. Hát meg kell hagyni jó nagyot ütköztünk. Először nem is figyelve kinek mentem neki, csak azt tudtam hímnemű, megfeledkezve jéghideg álcáról, rögtön felpattantam és segítségére rohantam. Ő az oszlop mögött volt. Még mielőtt megláttam már kezdtem – magam sem tudom mért- a bocsánatkérést.

- Uramisten, én nem akartam. Nagyon sajnálom. Nem tudom mért nem figyeltem. Mármint tudom, de nem akartam. Én csak elgondolkoztam, depiztem , azaz a szokásos napirendemet csináltam. Kivéve, hogy jól elgázoltalak. Nagyon sajnálom. Tényleg, ne haragudj, akármit megteszek kárpótlásul, csak ne haragudj. Bocsi, esküszöm még egyszer, hogy nem volt szándékos. – na, ezt mind pár másodperc alatt hadartam el. Menő vagyok. De mért mondtam ezeket? Amikor felállt a szerencsétlen azt hittem ott helybe összeszarom magam.

- Te?

- Nem, csak a szellemem – motyogta gúnyos vigyorral az arcán Edward.

- Hé hé, cowboy!? A csípős megjegyzések az enyémek. Vili?

- Vicces vagy Bella, és nem haragszom. Nem gáz, hogy kis híján miattad fűbe haraptam.

- Te mekkora egy tahó vagy! Én nem tudom mért, mondtam azt, de ha nem vetted volna észre azt sugalltam, hogy „Te idióta mért nem figyeltél?” – Rég nevettem ilyen jót. És milyen jó hárítás.

- Most komolyan rám akarod kenni? – hitetlenkedve nézett rám.

- Még szép!

- Na, jó, nem hallgatom ezt tovább, írok beutalót a sárgaházba. Hidd, el rád férne.

- Hát kösz. Milyen férfi vagy te? Így beszélni egy hölggyel? – tökéletes színész vagyok. Tökre leszartam mit vág a fejemhez.

- Még szép! – ez most komolyan a dumám lopja? És milyen dühtől izzó szemekkel néz. Testsúlyomat bal lábamra helyeztem, egyik kezem csípőmön a másik meg csak úgy lógott. Komolyan majdnem elkezdtem simogatni a nem létező szakállam a hatás kedvéért.

- Tudod azt hallottam, az emberek jelen esetbe vámpírok azért ilyen indulatosak, mint például most te. Mert nem elég szenvedélyesek. Mármint nem adják ki a szenvedélyüket. Ha ez így értelmes. – vigyorogtam- Fogadjunk, hogy még szűz vagy, mert komolyan ilyen indulatokkal, tyű, apám az első csajjal, akivel kefélnél, szerintem istent áldaná, percenként, olyan jó lenne. – na, ez aztán hatalmas volt. De azért elég köcsög vagyok. Lefagyott majd gyorsan kapcsolt.

- Fogadjunk, hogy te is az vagy! – na, most beismerte.

- Beismerted! Ember, hogy te is az vagy! – bakker most én is! Mekkora öngól.

- Most meg te! – vigyorgott.

Jól van Bella, nyugi. Tegyél úgy mintha nem is hallottad volna azt, amit mondott. Csak hogy erre igen kicsi volt az esély. Ugyanis meghallottam mögülem azt a bizonyos dörmögő hangot. Szemem kidülledt ijedségtől, morcié is hasonló állapotban volt. Megfordultam és ott állt Rosalie, Emmett, Jasper és Alice. Emmett elkezdett röhögni.

- Bella, azt tudtam, hogy jó a dumád, de hogy ennyire.. Hú, öcsém ez hatalmas volt. A kastély túloldalán is hallottuk. Annyira aranyosak, de hangosak voltatok. Eddig csak azt tudtuk, hogy Eddy kölyök szüzike. De hogy te? Ki hitte volna háromszáz valahány évesen még érintetlen vagy. – nyugi Bella. Ez csak egy agyatlan nagyra nőtt pólyás. Rosalie felé fordultam.

- Rosalie, tényleg azért kérdezem meg, mert valahol legbelül úgy érzem meg kell kérdeznem, mert bizonyos mértékig te is megsínyled. Mondcsak elverhetem Emmettet? – kis szempilla rebegtetés és belemegy. A szőkeség elmosolyodott majd bólintott.

Emmett persze mind eközben, már a tenyerét dörzsölte. Komolyan tiszta olyan, mint Félix vagy vega változatba.

- Emmett most megkapod. – morogtam majd támadó állásba álltam.

Először csak kerülgettük egymást. De úgy látszik megunta, mert megindult felém, rám akart ugrani a sunyija. De én még időben kitértem ütése elől, mögé ugrottam majd hatalmasat rúgtam belé. Akkorát, hogy 3 oszlopon is keresztülment, ami persze hatalmas zajjal járt. Emmett még nagyban próbálta magát kiásni a törmelékek közül, amikor én már nevettem. De ekkor meghallottam egy nagyon dühös kiabálást.

- ISABELLA VOLTURI! MOST AZONNAL IDE JÖSZ! MIT TETTÉL MÁR MEGINT TÖNKRE?

- Basszus, ez Aro. Ajj Vöröske ez mind a te hibád – motyogtam majd rohantam a nagyterem felé.

2011. augusztus 23., kedd

Új, novellás oldal .

2011. augusztus 18., csütörtök

6. fejezet - Szívás!

2011. augusztus 15., hétfő

Szerepjátékot nyitottam : D (Florence xD)

2011. augusztus 1., hétfő

Florence búcsúzik... egy időre.