3. fejezet- "Börtön" fogsága

Hello! Meglepiii *.*
A következőre lehet, hogy megint várni kell majd... A második felét Bogsee írta meg... nekem valahogy nem ment... Szerintem aki olvassa az én írásomat, és Bogsee-ét is, az hamar rájön, mettől írta Ő... xD Nekem személy szerint nagyon tetszik onnantól x) Jó olvasást! 
Puszi, Cukorkaa(& Bogsee) :D

Bella szemszög

(Cukorkaa)

A nagyteremben Aro nyájas hangon köszöntött bennünket, majd bejelentette, hogy jön egy régi barátja, Carlisle Cullen és a családja. Hú, de jó, jönnek a vegák!
Bár én nem szeretek embert ölni, nem érzem szükségét, hogy megpróbáljak más lenni... nincs miért vagy kiért.
Renata, Jane, Victoria, Chelsea és Heidi ezután rögtön megrohamoztak.
- Bella, el kell mennünk vásárolni!- bakker, már megint?!
- De hát most voltunk!- tiltakoztam.
- Az már három hónapja volt! Mi ugyan voltunk azóta, de te neked is kellenek ruhák!- pattogott Heidi.
- Ajj, vegyetek két farmert meg három pólót... miért kell nekem ehhez odamenni?
- Mert nem csak azt veszünk- vigyorgott mindent tudóan Renata.
- Mi kell még? Azt ne mondjátok, hogy megint bál lesz!- dühöngtem.
- Tudod Edward és Alice nagyon jól jönnének a Volturiban... Minél jobb benyomást kell kelteni!
- Vegák a Volturiban?- vontam fel a szemöldököm.
- Úgy sem tudnak majd ellen állni a vérnek, ha az ott folyik majd előttük!- kacarászott Jane.
- De ha jól tudom, nekik van párjuk is, nem?
- Csak Alice-nek... de nyugodtan hozhatja azt is- vonta meg a vállát Chelsea.
- Még csak nem is akarod felbontani a kapcsolatukat?- ez nem vall rá...
- Az övéket nem tudom... olyan erős a szerelmük, hogy még én sem tudom megváltoztatni- kicsit bosszús volt.
- Na, és melyiktek akarja rávetni magát Edward-ra?- kérdeztem. Én és Jane nem vagyunk olyanok, akik mindenkivel kavarnak, Chelsea-nek meg férje van. De Heidi és Renata... a fiúk szerint szexistennők. Ők tudják...
Még beszélgettünk egy kicsit, kitárgyaltuk a Cullen klánt, majd én vissza vonultam. A könyvtárat választottam, bár nem kifejezetten olvasni akartam.
A cipőm kopogása törte meg a csendet. Üresség uralkodott a folyosókon... pont mint bennem. A látszat ellenére nem voltam vidám, egy cseppet sem.
Tulajdonképpen nem is emlékszem, mikor éreztem utoljára valamit az ürességen kívül...  Sokszor vissza emlékszem a múltamra... amikor még ember voltam. Mondhatni sokszor a múltban élek.
De ezek sem hoznak elő érzéseket bennem. Vámpírrá válásomkor valóban megfagyott bennem minden... Nem érdekel, ha kegyetlen vagyok. Vagy ha kioltok egy életet... velem is ezt tették. Ilyen az élet. Talán még jót is teszek az emberekkel, ha megölöm őket. Ki tudja, lehet, hogy vámpírrá váltak volna. Ennél meg még a halál is jobb.
 Csendesen üldögéltem és néztem ki a fejemből, de aztán cipő kopogás hangja szakított ki a gondolataimból.
- Cső!- ült le velem szembe Felix- Mi a pálya?
Rá emeltem vérvörös szemeimet és Jane képességét bevetve kicsit megkínoztam. Tudja, hogy ez nálam azt jelenti, nem akarok beszélgetni.

(Bogsee)

A földön fetrengett kínok között, de nem sokáig csináltam, mert nem akartam, hogy nagyon berágjon rám. Sokszor tettem vele ezt, és általában felfogta hogy ilyenkor magányra vágyom, de most másképp volt.  Leült velem szembe, és nézett mint borjú az új kapura. Ideges lettem.
- Békén hagynál?- förmedtem rá.
- De csak beszélgetni szeretnék, ne zárkózz el a világ elől!
- Nekem ez a világ, de esküszöm, ha nem húzol el, Aro-nak eggyel kevesebb testőre lesz! Értve vagyok?
Fenyegető hangnememből hamar rájött, hogy nem vagyok épp rózsás hangulatban, és komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Nem is kellett sokáig várnom, egy tizedmásodperc alatt elhúzta csíkot. Ne is kerüljön a szemem elé egy darabig!- morgolódtam.
A hatalmas könyves sorok mellett sétálva mélyeket sóhajtozva megakadt a szemem egy könyvön. Legalább ezerszer elolvastam, de nem tudtam betelni vele. Üvöltő szelek. Levettem a polcról, és elmentem az ablakig. Inkább tűnt egy börtön ablaknak. Jó, nem volt kicsi, sőt hatalmas volt, de voltak rajta rácsok.
Igazából nem is tudom miért. Sosem merült bennem fel még ez a kérdés. Miért van rajta rács? Csak nem félnek, hogy megszökünk? Kész vicc. Év poénja.
Belül leraktam a párkányra a könyvet, és felugrottam rá. Letéptem – a lehető leghalkabban- a bezártság érzését keltő vasrudakat, és kinyitottam az ablakot. Kinéztem, aztán lenéztem. Több mint 50 méterre voltam a földtől. Ha ki is ugranék, se lenne semmi bajom. Talán majd máskor kipróbálom.
Sunyin felmásztam a tetőre, és elugrándoztam a bejáratnál lévő sikátor fölé, ott vártam a vendégeinket. Majd ha kellek, akkor megkeresnek. Úgyis be akar mutatni úgy, mint a legjobb testőrt a Volterrában.
Semmi kedvem hozzá, nem is fogok jó pofizni az állatzabálóknak. Az nem én vagyok. Milyen lehet már büdös állatok nyakán keresztül táplálkozni? Pfujjj, még a hideg is kiráz.
Még régen Aro mesélt pár dolgot róluk, hogy például a szemük vérvörös helyett aranybarna… milyen buzis már az. A vérvörös meg tökmenő. Lényegtelen, ő döntésük hogy mit csinálnak, vagy épp mit esznek.
Azt is hallottam, hogy az a Carlisle Cullen vagy ki meg orvos. Azt hogy lehet kibírni? Bár nekem is hatalmas az önuralmam, de attól még nehéz lehet.
Én sosem azért ölök meg egy-egy embert, amikor táplálkozom, mert a vörös köd rám szállt. Hanem mert tudom, hogy ez az esélye annak, hogy nem őrülök meg. Csupán fogom magam megölöm azt csá. Érzelem nélkül….
De mit várnak egy lelketlen szörnyetegtől?........ pont ezt…..

Kérnék komikat :D Cupp-cupp